Avagy ne hagyd kipukkanni a lufit!
Ha egy nagyobb szabású rendezvény készülődik, akkor néhány héttel, vagy akár hónappal is korábban, megjelenik a honlapja, és elkezdik reklámozni a címét minden szóba jöhető helyen.
A honlapon aztán – ha jól készítették el – megtalálhatók a pontos információk, így a látogatók jól fel tudnak készülni minden eshetőségre. Az ilyen honlapok látogatottsága éves szinten talán nem olyan kiemelkedő, de röviddel a rendezvény előtt, könnyen rekordokat döntögethet.
A reklámozás nem egyszerű feladat. Kit célozzunk, meg, mivel és miért? Sokszor még a gyakorlott reklámszakemberek is mellé lőnek. Mennyivel inkább fenyegeti ez a veszély a - területen - kevés rutinnal rendelkező cégeket! És miért? A leggyakoribb ok az, hogy nem gondolják végig a folyamatot a tervezéstől, a kivitelezésen keresztül, a cél eléréséig. Pontosabban a célt egy lépéssel korábbra teszik, mint kéne.
Az előző cikkben írtam arról, hogy mi a jelentősége a forgalom forrásainak. Miért fontos, hogy honnan érkeznek a látogatók? Itt szó volt arról, hogy általában fontos, és kedvező, ha egy honlapra sokan érkeznek a keresőkből. Ehhez elengedhetetlen, hogy az adott weboldal jól szerepeljen a „megfelelő kifejezésekre” a keresőkben.
Egyre többen használnak statisztikákat a honlapjuk forgalmának megfigyeléséhez. A tendencia biztató, de csak akkor látjuk hasznát, ha az adatokból levonjuk a megfelelő következtetéseket.
Mik a legfontosabb dolgok, amiket ki kell emelni a statisztikai adatok elemzésekor?
Gyorsan lett népszerű a Twitter, mely egy ismeretségi hálózat és többek között mikroblog szolgáltatás. A közösségi jellegű szolgáltatások hasonló vonása, hogy összefonódnak más adattároló és megosztó rendszerekkel. Így egy felhasználói profillal rendelkező felhasználó, videókat oszthat meg, üzeneteket küldhet, dokumentumokat tölthet fel, adatokat tárolhat a különféle rendszerek segítségével.
Természetes dolog, hogy legyen weboldala egy cégnek, vállalkozásnak. Na de az, hogy milyen, már koránt sem mindegy!
A jobb vizuális élmény kedvéért, példákkal fogom megmagyarázni a különbséget.
A keresőoptimalizálás, nem csak az online marketing cégek kedvelt módszere a látogatottság növelésére. Elterjedt módszer a Hackerek körében, hogy a keresők segítségével gyarapítják kártékony oldalaik látogatóinak számát.
Az Apple termékek használói sokáig teljes biztonságban érezhették magukat a számítógépes kártevőkkel szemben. 2007 őszén jelent meg az első „professzionális” trójai kártevő, melyet speciálisan az Apple-termékek „felhasználóinak fejlesztettek ki”. Ezzel vége lett a jó világnak. Az igaz, hogy a Windows még mindig „piacvezető” a vírusok, kémprogramok, és egyéb kártevők területén, ugyanakkor egyre globálisabbá válik a számítógépes fertőzések problémája.
Az Európa Parlament székei elkeltek. A
RG Stúdió Kft.
Hozzászólások