Tegnap lezajlott, megvolt a nagy Európai Parlament választás.
Az eredmények értékelése sokáig téma lesz, jól el fognak csemegézni rajt a szakértők, a politikusok, és a választók is.
Ebbe nem is megyek bele, viszont két internetes érdekességet kiemelnék a tegnap estéből.
Az egyik a jobbik.hu honlapja, ami a választás estéjén, az eredményhirdetés környékén teljesen meghalt.
Gondolom, hogy sokaknak most jutott eszükbe, hogy megnézzék, ki is a Jobbik, és a megnövekedett forgalmat nem bírta a szerver.
A másik érdekesség, a közösség bevonása a tartalomszerkesztésbe.
Ennek legújabb változatát az index.hu címlapján láthattuk, ahol a választási eseményeket és a hivatalos hírek mellett tulajdonképpen bárki kommentálhatta Twitteren keresztül.
Mindkettő dolog érdekes és tanulságos lehet egy vállalkozásnak is online marketing szempontból.
Az első ugye a túl nagy siker veszélyét mutatja be: ha túl jól sikerül egy marketing akció, és ez miatt meghal a szerver, az bizony kellemetlen.
Érdemes az informatikai rendszereket is ellenőrizni és felkészíteni.
A második dolog egy az egyben nyilván nem húzható rá egy magyar kis- és középvállalkozás online marketingjére, hiszen ahhoz, hogy egy közösség kommentáljon valamit rendszeresen, és azt egy közösség olvassa is, több minden szükséges.
Azonban arra jó példa, hogy a közösség igen is hajlandó részt venni a tartalom szerkesztésében.
Be lehet vonni az olvasókat, a célcsoportot, a lehetséges vevőket abba, hogy a honlapunk tartalmát töltsék fel.
Lehet ezt persze "hagyományosnak" mondható eszközökkel, mint pl. egy fórum, egy vendégkönyv, egy üzenőfal, de vannak ennél már újabb, izgalmasabb megoldások is - például egy blog vagy éppen a Twitter- amikkel viszont speciálisabb célcsoportokat hatékonyabban tudunk elérni.
Sokat fogunk még ezekről hallani a közeljövőben, érdemes tehát tervezni az ilyen eszközökkel (és persze veszélyekkel) is!
Bejegyzések szerver címkével
hálózat adsl állami bank biztonság Hálózat és internet Hardver hiba internet lopás tévé web arculat dokumentum domain építkezés google google analytics hatékonyság hőtérkép iroda kamera kattintás kereső linux mac munka nyomtató nyugdíjas operációs rendszer pdf regisztráció spam szolgáltatóváltás weboldal webtárhely windows word beléptető rendszer design GPS környezetvédelem laptop marketing napelem rfid sorbanállás tervezés animáció google map helyesírás hirdetés hírlevél honlap online marketing reklám twitter választás Web webáruház biztosító blog feed felmérés index ingatlan karácsony rss térkép törvény vásárlás adatbázis építés célzott marketing hirdetés elemzés facebook gazdaság google adwords hacker honlap javítás honlap reklám honlapelemzés irányított kommunikáció kereső optimalizálás kereső optimalizálás onlinemarketing keresőmarketing keresőoptimalizálás kommunikáció like marketing honlapok motor onlinemarketing remarketing szövegírás válság weboldal reklámozás internetes biztonsági rések twitter hacker twittervírus vírus


RG Stúdió Kft.
Hozzászólások