Amikor az ember megjön szabadságról, először is ki kell pihennie a szabadságot, másodszor pedig gyorsan meg kell szereznie egy csomó információt, amiből kimaradt az elmúlt napok, hetek során.
Át kell nézni a sok e-mailt, fel kell venni a különböző projektek szálait, egyeztetni kell a kollégákkal, mi a helyzet, stb.
És persze nem ártana a "kiesett" idő hírei közül is gyorsan válogatni.
Erre is jó az RSS.
Bár egy-egy szabadság után tetemes mennyiségű olvasatlan hír fogadhat RSS-ben, még is gyorsan át lehet őket válogatni, hamar ki lehet szűrni az igazán fontosakat, és könnyen át lehet ugrani azokat, amik nem gond ha kimaradnak.
Így, ha fel vagyunk iratkozva a megfelelő RSS feedekre, akkor meg tudunk minden fontosat ami addig történt, amíg mi a lábunkat lógattuk a tengerparton, vagy éppen forralt bort szürcsölgettünk a sípálya mentén.
Hiába telt el csak pár nap, vagy akár pár hét, tudni fogjuk, ha a konkurenciánk kijött valami újdonsággal, nem maradunk le a konferenciák meghívójáról vagy éppen összefoglalójáról, és semmi fontos hírről, ami az iparágunkban történt.
Ha nem lenne RSS, vagy ha nem vagyunk feliratkozva a fontos hírforrásokra, blogokra, akkor viszont könnyen előfordulhat, hogy kimarad valami életbe vágó apróság, ami a hírek fő sodrásából kiesik, ami egy hét alatt lekerül az újságok címlapjáról, vagy ami nem fontos a széles tömegnek, de a mi szakterületünkön még is hasznos információ.
Újra a jelszó: iratkozzatok fel RSS-ekre!
Például erre az RSS-re, és akkor nem fogtok lemaradni a szabadság után sem az IT Megoldások bejegyzéseiről! ![]()
Bejegyzések rss címkével
feed google hatékonyság internet marketing Web weboldal adatbázis építés arculat biztosító design domain e-mail elemzés értékesítő weboldal fejlesztés flash gmail google adsense google analytics google helyezés google map GPS hacker Hálózat és internet helyesírás hiba hirdetés hírlevél honlap ingatlan iroda kampány kereső kereső optimalizálás keresőmarketing keresőoptimalizálás konferencia olimpia on-line marketing online marketing reklám sport térkép verseny webáruház felmérés munka adsl állami bank biztonság blog böngésző hálózat Hardver index karácsony lopás nyugdíjas regisztráció szerver szolgáltatóváltás tévé törvény vásárlás banner célzott marketing hirdetés címlista értékeítés felelősség gazdaság kommunikáció költség külföld motor ötletek spam szövegírás tervezés ügyintézés válság vizsgálat szabadság aldomain animáció díj építkezés finanszírozás fórum fotózás goldenblog 2008 facebook honlapelemzés játék kamera szavazás twitter
Csupa rejtélyes rövidítés, pedig az értelme egyszerű: mire tudja használni az RSS hírcsatornákat egy kkv?
Múltkor írtam arról,
Tudom sokakat meglep egy kérdés egy blogon (mi lesz itt akkor, ha maga a blog lesz a téma?!
RG Stúdió Kft.
Hozzászólások