• Skip to blog entries
  • Skip to archive page
  • Skip to right sidebar
  • Biztonság
  • Hálózat és internet
  • Hardver
  • Web
  • Címlap

Hidak és díjak

2007. szeptember 13. (csütörtök) Lévai Richárd

Pár éve kaptunk egy megbízást egy építkezés kamerás megfigyelésére, amiből mára egy egész üzletágunk nőtte ki magát.

Írisz webkamerás megfigyelő rendszer nevet kapta a gyermek a keresztségben, és olyan projekteknél asszisztált már, mint a nemrégiben átadott Dunaújváros melletti Pentele híd kivitelezése vagy a még jelenleg is futó Megyeri híd építkezése.


Írisz beruházásmegfigyelő IP kamerás rendszer Dunaújvárosban



Amiért írok most erről, annak két apropója van.

Egyrészt az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy megkaptuk az év legígéretesebb fejlesztése különdíjat a Leadership Award keretében az IT Business magazintól.


Külön kiemelték, hogy az elsőre könnyűnek tűnő feladat (kamerák kihelyezése) építkezési körülmények között, időjárásállóan megvalósítva nem olyan egyszerű dolog.

Ezt az évek alatt saját bőrünkön tapasztaltuk, és talán nem véletlenül nyeri már a második díját a rendszerünk.

Köszönjük a díjat, igyekszünk méltó lenni hozzá, és mint látszik, örülünk is neki, ezért is ez a büszkélkedő bejegyzés.



A másik ok, amiért ez a téma feljött; találtam egy cikket ma a hg.hu-n, amelyik egy nagyon érdekes lakás koncepcióról szól.










Lakás a hídon Híd átalakítása lakássá



Ilyen helyen szeretnék lakni.

De persze csak azután, hogy az építkezést megfigyelte az Írisz webkamerás rendszerünk. :-)


Kategóriák: Web | Hozzászólások (0) | Visszahivatkozások (0)
Címkék: díj, építkezés, kamera, Web
Kapcsolódó bejegyzések címkék alapján:
  • A válság megbélyegez: magyar vállalkozások külföldről nézvesss
  • Pénzkidobás e-mailben?!sss
  • Van olyan, hogy Magyar Weblap?sss
  • Hiúságok csapdája: animációk a honlaponsss
  • Valentin napi reklámdilemmasss
Hozzászólások
A hozzászólások megjelenítése így: (Folyamatos | Logikai sorrend)
Nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáfűzése
Enclosing asterisks marks text as bold (*word*), underscore are made via _word_.
Standard emoticons like :-) and ;-) are converted to images.

To prevent automated Bots from commentspamming, please enter the string you see in the image below in the appropriate input box. Your comment will only be submitted if the strings match. Please ensure that your browser supports and accepts cookies, or your comment cannot be verified correctly.
CAPTCHA

 
   
 

IT megoldások

Mire nyújtanak valóban megoldást az úgynevezett információs technológiák (IT)? Az újdonságok nagyon vonzóak, de sokszor, ha rosszul alkalmazzuk őket, többet ártanak mint használnak.


Derítsük ki együtt, mikor támogatja munkánkat valóban egy weblap, mi az a keresőoptimalizálás, vagy éppen az on-line marketing? Milyen a jól működő internet szolgáltatás, miért jó,vagy nem jó a hálózatunk? Mire kell odafigyelni egy hardver eszköznél? Mitől érezzük magunkat biztonságban?


Hasznos információk (nem csak) a KKV-knak.

Iratkozz fel!

  • Feed burner
Ha szeretnél értesülni új cikkeinkről iratkozz fel az RSS értesítőre!
Mi az az RSS?

Gyorskeresés

Hozzászólások

Gábor 2010.06.28 12:49
Több csatornás kommunikáció a vállalkozásoknál. Ez a jövő vagy a jelen?
Az az érdekes, hogy a mai mark eting továbbképzésekben már in kább a social media-t erölteti k, mint a webet. Oly sz [...]
Netmen 2010.05.20 14:44
Az internet térhódítása:
Élvezettel olvastam cikketeket ! Nagyon izgalmasak a mutatók. Családon belül tapasztalom, h ogy többet használjuk az [...]
Vidra Gábor 2010.03.22 00:01
Közösségi oldalak látogatottsága
Véleményem szerint a Facebook további előnye, hogy a magyaro k közül főleg a "haladó" digit ális írástudók regisztrá [...]
Gábor 2010.03.01 22:14
A sablon design veszélyei
Szerintem ez nem ennyire bonyo lult. Egészen egyszerűen komm ersznek hat az, ha egyértelműn e sablon a design. Ha v [...]
Nyerges Ádám 2010.02.14 21:18
Fidesz plakátok margójára
Szerintem teljesen tudatos vol t. Ha reklámozol, vagy legyél kimagaslóan jó, vagy különösen rossz, akkor az üzenet [...]

Cimkefelhő

állami építkezés értékeítés értékesítő weboldal ötletek ügyfélszolgálat ügyintézés adatbázis építés adsl aldomain animáció arculat bank beléptető rendszer Biztonság biztosító blog címlista díj design domain e-mail elemzés facebook feed fejlesztés felmérés flash gazdaság gmail google google analytics google map GPS hálózat Hálózat és internet házibarkács hírlevél Hardver haszon hatékonyság hiba hirdetés honlap honlapelemzés index internet internetes védelem irányított kommunikáció iroda játék kémprogram költség kamera kampány karácsony kereső keresőmarketing keresőoptimalizálás kommunikáció like linux logó lopás marketing motor munka nyomtató on-line marketing online marketing operációs rendszer reklám rfid rss showder klub sorbanállás spam sport statisztika szövegírás szülinap szerver szolgáltatóváltás tévé törvény tűzfal tervezés twitter válság védekezés vírus vírusirtó verseny visszatekintő Web webáruház weboldal weboldal reklámozás webtárhely windows

Impresszum

Az IT megoldások az RG Magyarország csoport blogja.
RG Magyarország
RG Stúdió
RG Net

Webdesign: RG Stúdió Kft. Portálrendszer: MagicOn