• Skip to blog entries
  • Skip to archive page
  • Skip to right sidebar
  • Biztonság
  • Hálózat és internet
  • Hardver
  • Web
  • Címlap

A szaunázás és a marketing

2010. február 8. (hétfő) Lévai Richárd

Múltkor arról írtam, hogy nem árt, ha a munkatársak ismerik a cég honlapját, hiszen így tudnak segíteni az ügyfeleknek, vagy éppen válaszolni a weblap alapján feltett kérdésekre.



De lehet ennél érdekesebb, és súlyosabb probléma is, amivel pont a hétvégén találkoztam, amikor Dunaújvárosban voltunk az Aquantis fürdőben.


Ugyanis nem a a honlapot nem ismerték a munkatársak, hanem a szolgáltatsokat, amiket el kellett volna adniuk.

Szaunázni szerettünk volna, és többet szerettünk volna tudni a fürdő "Szauna szeánsz" szolgáltatásáról. Éreztük, hogy nekünk ez kell, de bizonytalanok voltunk, hogyan érdemes.

Kérdeztük a pénztárt, kérdeztük a fürdőmestereket, de senki nem tudott egy értelmes mondatot mondani arról, hogy mi is ez, hogyan érdemes kipróbálni, mire számítsunk, stb.

Persze kipróbáltuk, és óriási élmény volt, de ki is derült, hogy a fürdőben valószínűleg egyik olyan munkatárs sem volt még a szauna szeánszok közelébe, akivel mi beszéltünk, pedig ha kipróbálták volna, nem csak elmondani tudták volna, mi is ez, hanem olyanokat is mondtak volna valószínűleg, amivel többen veszik igénybe, vagy éppen több szeánszon vesznek részt. És így persze többet fizetnek)



Egyébként ez a Szauna szeánsz fantasztikus dolog.

Aki szaunázni szeret, ezt imádni fogja! 15-20 perces szertartások keretében különböző aromákkal illatosítanak, és hol sóval, hol mézzel kell kenegetni magunkat, egy vezetett program szerint.

Mindezt egy szaunamester felügyeli, ő forgatja a legyezőt, ő mondja el miért jó, és ő gondoskodik a társaság jó hangulatáról is.

Mi három szertartáson vettünk részt az ötből, és ki merem jelenteni, hogy ilyen hatalmas élményünk szaunában még nem volt!



Éppen ezért érdekes, hogy a fürdő honlapján erről gyakorlatilag nincs információ, pedig ez a szauna szeánsz egy olyan téma, amiért érdemes elmenni az Aquantisba.

Persze honlapon leírva nehéz átadni egy szauna élményét, de fényképekkel, videókkal, résztvevők leírásaival egy kicsit közelebb lehetne hozni az élményt, és biztos, hogy lehetne vinni újabb vendégeket a fürdőbe csak ezzel a szolgáltatással.



Ráadásul alapvetően jó helyen van a fürdő is, és az árai is jók, így simán megéri elutazni néhány szauna szeánszra még messzebbről is.



De így, hogy se a honlapon nincsen fent információ, se a fürdő munkatársai nem tudnak róla eleget, olyan, mintha rejtegetni akarnák ezt az amúgy kiváló szolgáltatást.

Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az ingyenes értesítőre most!
Iratkozzon fel most RSS-ben!

Kategóriák: Web | Hozzászólások (0) | Visszahivatkozások (0)
Hozzászólások
A hozzászólások megjelenítése így: (Folyamatos | Logikai sorrend)
Nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáfűzése
Enclosing asterisks marks text as bold (*word*), underscore are made via _word_.
Standard emoticons like :-) and ;-) are converted to images.

To prevent automated Bots from commentspamming, please enter the string you see in the image below in the appropriate input box. Your comment will only be submitted if the strings match. Please ensure that your browser supports and accepts cookies, or your comment cannot be verified correctly.
CAPTCHA

 
   
 

IT megoldások

Mire nyújtanak valóban megoldást az úgynevezett információs technológiák (IT)? Az újdonságok nagyon vonzóak, de sokszor, ha rosszul alkalmazzuk őket, többet ártanak mint használnak.


Derítsük ki együtt, mikor támogatja munkánkat valóban egy weblap, mi az a keresőoptimalizálás, vagy éppen az on-line marketing? Milyen a jól működő internet szolgáltatás, miért jó,vagy nem jó a hálózatunk? Mire kell odafigyelni egy hardver eszköznél? Mitől érezzük magunkat biztonságban?


Hasznos információk (nem csak) a KKV-knak.

Iratkozz fel!

  • Feed burner
Ha szeretnél értesülni új cikkeinkről iratkozz fel az RSS értesítőre!
Mi az az RSS?

Gyorskeresés

Hozzászólások

Gábor 2010.06.28 12:49
Több csatornás kommunikáció a vállalkozásoknál. Ez a jövő vagy a jelen?
Az az érdekes, hogy a mai mark eting továbbképzésekben már in kább a social media-t erölteti k, mint a webet. Oly sz [...]
Netmen 2010.05.20 14:44
Az internet térhódítása:
Élvezettel olvastam cikketeket ! Nagyon izgalmasak a mutatók. Családon belül tapasztalom, h ogy többet használjuk az [...]
Vidra Gábor 2010.03.22 00:01
Közösségi oldalak látogatottsága
Véleményem szerint a Facebook további előnye, hogy a magyaro k közül főleg a "haladó" digit ális írástudók regisztrá [...]
Gábor 2010.03.01 22:14
A sablon design veszélyei
Szerintem ez nem ennyire bonyo lult. Egészen egyszerűen komm ersznek hat az, ha egyértelműn e sablon a design. Ha v [...]
Nyerges Ádám 2010.02.14 21:18
Fidesz plakátok margójára
Szerintem teljesen tudatos vol t. Ha reklámozol, vagy legyél kimagaslóan jó, vagy különösen rossz, akkor az üzenet [...]

Cimkefelhő

állami építkezés értékeítés értékesítő weboldal ötletek ügyfélszolgálat ügyintézés adatbázis építés adsl aldomain animáció arculat bank beléptető rendszer Biztonság biztosító blog címlista díj design domain e-mail elemzés facebook feed fejlesztés felmérés flash gazdaság gmail google google analytics google map GPS hálózat Hálózat és internet házibarkács hírlevél Hardver haszon hatékonyság hiba hirdetés honlap honlapelemzés index internet internetes védelem irányított kommunikáció iroda játék kémprogram költség kamera kampány karácsony kereső keresőmarketing keresőoptimalizálás kommunikáció like linux logó lopás marketing motor munka nyomtató on-line marketing online marketing operációs rendszer reklám rfid rss showder klub sorbanállás spam sport statisztika szövegírás szülinap szerver szolgáltatóváltás tévé törvény tűzfal tervezés twitter válság védekezés vírus vírusirtó verseny visszatekintő Web webáruház weboldal weboldal reklámozás webtárhely windows

Impresszum

Az IT megoldások az RG Magyarország csoport blogja.
RG Magyarország
RG Stúdió
RG Net

Webdesign: RG Stúdió Kft. Portálrendszer: MagicOn