• Skip to blog entries
  • Skip to archive page
  • Skip to right sidebar
  • Biztonság
  • Hálózat és internet
  • Hardver
  • Web
  • Címlap

Ne csinálj üzletet a konkurenciádnak!

2008. december 2. (kedd) Lévai Richárd

Röviden így is össze lehetne foglalni a Keresőmarketing nap egyik legfontosabb témáját, a különböző kommunikációs illetve marketing csatornák egységes, tudatos kezelését, integrációját.

Hiszen, ha ügyetlen egy reklámkampány, és kimarad egy-egy lépés könnyen lehet, hogy magunk alatt vágjuk a fát.



Itt is írtam már erről, több hibás hirdetés kapcsán is, de nézzünk még meg pár példát, amivel minimum pénzt dobunk ki, de rosszabb esetben a konkurenciánknak csinálunk üzletet!

A Keresőmarketing napon az egyik érdekes példa egy finn (vagy svéd?) példa hangzott el.

Egy szerviz országos kampányt csinált, amiben a szolgáltatását hirdette. TV, újság, stb.

A hirdetés jó volt, mert eljutott az érdeklődőkhöz, de sok buta ügyféljelölt nem telefonon hívta a céget, hanem interneten kereste a szolgáltatást.

Azonban a hirdető nem volt elég felkészült, és az internetes forgalom jó részét lefölözte a konkurenciája, mégpedig úgy, hogy az eredeti hirdetés szövegére illetve témájára csináltak egy Google Adwords kampányt.

Ez pedig annyira sikeres lett, hogy idő előtt le kellett állítaniuk, mert jó előre betelt a naptáruk ügyfelekkel.



Mi volt itt a hiba?

A hirdető cég jó reklámot csinált, de csak offline területen, így komoly üzleteket bukott el percek alatt.

Hasonló esetek gyakran előfordulnak, de nézzünk pár egyszerűbb, és közelebbi példát!



A legegyszerűbb hiba, ha a cég nem kommunikálja jól a honlapja címét, például nem jelenik meg a névjegyeken, szórólapokon, hirdetésekben.

Ilyenkor a látogatók nem biztos, hogy odatalálnak, főleg ha a honlap annyira rossz, hogy még a keresőkben sem jelenik meg az első oldalon.



Leggyakoribb hiba, amikor egy cég hirdeti valamelyik szolgáltatását illetve termékét, de a honlapra érkező látogatók nem találják azt meg. Vagy azért mert egyáltalán nincs fent, vagy azért, mert nagyon el van dugva.



Megtalálják cégedet, ha a szlogenedet írják be a keresőbe?

Lehet, hogy van egy évek óta jól bevezetett szlogened, amit ismernek az emberek.

Lehet, hogy új, de könnyen megjegyzik egy rádióreklám, egy újsághirdetésben, vagy az autód feliratának hatására.

De ha beírják a Google-be, hozzád jutnak el először?

Ha nem, találatot akkor is fognak kapni az érdeklődők, de könnyen lehet, hogy valamelyik konkurenciád lesz az első, így fölöslegesen dobtad ki a pénzt a szlogen bevezetésére: a vásárlók nem hozzád mennek.



Gyakran előfordul, hogy a honlap alapjaiban jó, de valamelyik kapcsolati információ hibás.

Például elköltözött menet közben a cég, de a cím és a telefonszám még a régi a weblapon.

Vagy elment egy kolléga, de a honlapon még az ő e-mail címe szerepel.

Az is előfordulhat, hogy a kapcsolatfelvételre egy űrlap biztosít lehetőséget, de vagy az űrlap nem működik, vagy működik, de rossz címre küldi az e-mailt.



Gyakran hallani rádióreklámokat, amelyikben csak telefonszámokat sorolnak a hangok a hirdetés végén. Persze a hirdető azt gondolja, hogy a kocsiban a telefon van kéznél, így logikus, hogy rögtön tárcsáz az érdeklődő. De ez a ritkább, egy webcímet könnyebben felidéz a rádióhallgatók nagy része, mint egy számsort.

Persze fontos, hogy a weblapon legyen fent a rádióreklám szövegével kapcsolatos információ jól észrevehető helyen, hasonló szóhasználattal.

Ne kényszerítsük felesleges keresgélésre a látogatókat!



Vannak költséges megjelenések, ahol sokba kerül a változtatás. Falreklám, autó ponyva, stb.

Az ilyen helyekre sokszor évekre előre készülnek a hirdetések, de mi van, ha megváltozik az elérhetőség? Például ha régen egy cégnév.extra.hu típusú domain név volt, de ez végre lecserélődött egy normális cégnév.hu típusú domain névre?

Nos sokan elfeledkeznek a régi domainről, illetve a megjelenések cseréjéről, így a régi címre kereső látogatók azonnal egy negatív élményt szereznek cégükről.



Számtalan példát lehet sorolni, melyek egy része a felkészületlenségből adódik, másik része pedig egyszerű feledékenységről illetve figyelmetlenségről, esetleg apró technikai hibákról szól.


A végeredmény szempontjából azonban mindegy, miért hibázik a kommunikáció: ha nem figyelsz, vagy nem gondold át eléggé a dolgokat, könnyen tudsz potenciális ügyfeleket veszteni vagy rossz esetben a konkurenciához terelni.

Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az ingyenes értesítőre most!
Iratkozzon fel most RSS-ben!

Hozzászólások (0) | Visszahivatkozások (0)
Címkék: hiba, hirdetés, online marketing, Web
Kapcsolódó bejegyzések címkék alapján:
  • Amikor beüt a ménkűsss
  • Google remarketing tippsss
  • Több csatornás kommunikáció a vállalkozásoknál. Ez a jövő vagy a jelen?sss
  • Ott lenni a Facebook-on is! Avagy néhány szó a Like gombokrólsss
  • Milliós látogatottság!sss
Hozzászólások
A hozzászólások megjelenítése így: (Folyamatos | Logikai sorrend)
Nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáfűzése
Enclosing asterisks marks text as bold (*word*), underscore are made via _word_.
Standard emoticons like :-) and ;-) are converted to images.

To prevent automated Bots from commentspamming, please enter the string you see in the image below in the appropriate input box. Your comment will only be submitted if the strings match. Please ensure that your browser supports and accepts cookies, or your comment cannot be verified correctly.
CAPTCHA

 
   
 

IT megoldások

Mire nyújtanak valóban megoldást az úgynevezett információs technológiák (IT)? Az újdonságok nagyon vonzóak, de sokszor, ha rosszul alkalmazzuk őket, többet ártanak mint használnak.


Derítsük ki együtt, mikor támogatja munkánkat valóban egy weblap, mi az a keresőoptimalizálás, vagy éppen az on-line marketing? Milyen a jól működő internet szolgáltatás, miért jó,vagy nem jó a hálózatunk? Mire kell odafigyelni egy hardver eszköznél? Mitől érezzük magunkat biztonságban?


Hasznos információk (nem csak) a KKV-knak.

Iratkozz fel!

  • Feed burner
Ha szeretnél értesülni új cikkeinkről iratkozz fel az RSS értesítőre!
Mi az az RSS?

Gyorskeresés

Hozzászólások

Gábor 2010.06.28 12:49
Több csatornás kommunikáció a vállalkozásoknál. Ez a jövő vagy a jelen?
Az az érdekes, hogy a mai mark eting továbbképzésekben már in kább a social media-t erölteti k, mint a webet. Oly sz [...]
Netmen 2010.05.20 14:44
Az internet térhódítása:
Élvezettel olvastam cikketeket ! Nagyon izgalmasak a mutatók. Családon belül tapasztalom, h ogy többet használjuk az [...]
Vidra Gábor 2010.03.22 00:01
Közösségi oldalak látogatottsága
Véleményem szerint a Facebook további előnye, hogy a magyaro k közül főleg a "haladó" digit ális írástudók regisztrá [...]
Gábor 2010.03.01 22:14
A sablon design veszélyei
Szerintem ez nem ennyire bonyo lult. Egészen egyszerűen komm ersznek hat az, ha egyértelműn e sablon a design. Ha v [...]
Nyerges Ádám 2010.02.14 21:18
Fidesz plakátok margójára
Szerintem teljesen tudatos vol t. Ha reklámozol, vagy legyél kimagaslóan jó, vagy különösen rossz, akkor az üzenet [...]

Cimkefelhő

állami építkezés értékeítés értékesítő weboldal ötletek ügyfélszolgálat ügyintézés adatbázis építés adsl aldomain animáció arculat bank beléptető rendszer Biztonság biztosító blog címlista díj design domain e-mail elemzés facebook feed fejlesztés felmérés flash gazdaság gmail google google analytics google map GPS hálózat Hálózat és internet házibarkács hírlevél Hardver haszon hatékonyság hiba hirdetés honlap honlapelemzés index internet internetes védelem irányított kommunikáció iroda játék kémprogram költség kamera kampány karácsony kereső keresőmarketing keresőoptimalizálás kommunikáció like linux logó lopás marketing motor munka nyomtató on-line marketing online marketing operációs rendszer reklám rfid rss showder klub sorbanállás spam sport statisztika szövegírás szülinap szerver szolgáltatóváltás tévé törvény tűzfal tervezés twitter válság védekezés vírus vírusirtó verseny visszatekintő Web webáruház weboldal weboldal reklámozás webtárhely windows

Impresszum

Az IT megoldások az RG Magyarország csoport blogja.
RG Magyarország
RG Stúdió
RG Net

Webdesign: RG Stúdió Kft. Portálrendszer: MagicOn