• Skip to blog entries
  • Skip to archive page
  • Skip to right sidebar
  • Biztonság
  • Hálózat és internet
  • Hardver
  • Web
  • Címlap

Hétfőtől változott a hazai spamtörvény

2008. szeptember 2. (kedd) Erős Gábor

Hétfőtől hatályos az a jogszabály, amelyik több ponton megváltoztatja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló - hétköznapokon csak e-kernek nevezett - törvényt.


Az Origón találtam, és mivel nem csak érdekes, de fontos is, felrakom ide is.


 


 

Az egyik legfontosabb változás, hogy a kéretlen elektronikus levelektől - mint erre a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) honlapján is felhívják a figyelmet -, hogy a jövőben csak a magánszemélyeket védi a hatóság, a vállalkozások címeire szabadabban küldhetők reklámok. Mint Sylvester Nóra, az NHH informatikai szabályozási igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta: a törvény az uniós iránymutatásoknak megfelelően szétválasztja egymástól a magukat megvédeni képes vállalkozásokat és a zömmel tájékozatlan internetezőket abból a szempontból, hogy az utóbbiak technikai tudásuk korlátai, vagy éppen alulinformáltságuk okán inkább rászorultak a hatósági óvásra, mint a vállalkozások.


 

Mi a magán, mi a hivatali?


A törvényt értelmező igazgató szerint egyértelműen magáncímnek számít valamennyi olyan cím, amit magánemberként regisztrál valaki, továbbá idesorolják azokat a céges címeket is, amiket igazolhatóan egy ember olvasgat (tipikusan ilyen lehet például a jellegzetes vezeteknev.keresztnev@cegnev.hu címformátum). Elgondolkoztató ugyanakkor azoknak a címeknek a megítélése, amelyekben semmi személyes nincs (pl: szamlazas@cegnev.hu), de vitathatatlan az info@cegnev.hu formátum, vagy bármely oylan cím, amivel egy vállalkozással való kapcsolatfelvétel központi címeként hirdetnek meg.


Ha a jövőben cég kap spamet, és bejelentést tesz, akkor az NHH nem indít eljárást, legfeljebb azt vizsgálja, hogy az egyéb előírásoknak megfelel-e az elektronikus üzenet. Eszerint nézik, hogy le lehet-e iratkozni a hírlevélről, egyértelműen azonosítható-e a küldő, illetve - ez már a fogyasztóvédelem, vagy a versenyhivatal hatásköre -, hogy a hirdetés egyebekben megfelel-e a a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény feltételeinek.


 

Kell a lakcím


A másik változás, hogy a jövőben az elektronikus hirdetéseket legálisan küldő vállakozások, amelyek például honlapjukon hírlevél-feliratkozási lehetőséget, vagy más opciót kínálnak látogatóiknak, be kell, hogy gyűjtsék a reklámlevelet kérő magánszemélyek nevét és lakcímét is. Sylvester szerint az adatok nyilvántartását tekintve valamivel megbízhatóbb regiszterekre számítanak, hiszen visszakérve például egy panasz kapcsán a hozzájáruló nyilatkozatokat, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy legális, vagy illegális e-mail cím gyűjtemény alapján küldik-e a hirdetéseket.


Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy ki lesz az, aki egy hírlevélért cserébe részletes személyes adatokat ad meg magáról. Ez a rendelkezés valószínűleg épp az e-mail címeket legálisan gyűjtő hirdetési cégek működését lehetetleníti el, hiszen a már meglévő adatbázisok zömét ki kell dobni - feltéve, ha a törvénynek ez a rendelkezése hatályban marad. Az adatbázisok tisztítására meghatározott az átmeneti időszak 2009. május 31-ig szól, ezt követően már minden, elektronikus hirdetések kiküldése érdekében e-mail címeket gyűjtő vállalkozásnak olyan hozzájáruló nyilatkozatokkal kell rendelkezniük, amelyek tartalmazzák a magánszemélyek nevét és lakcímét is.


 


 

Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az ingyenes értesítőre most!
Iratkozzon fel most RSS-ben!

Hozzászólások (0) | Visszahivatkozások (0)
Címkék: címlista, e-mail, értékesítő weboldal, hirdetés, kampány, marketing, on-line marketing, reklám, spam, Web
Kapcsolódó bejegyzések címkék alapján:
  • Karácsonyi képeslap kesergősss
  • Bikinis lányok és pénzügyi tanácsadás...sss
  • Adriai marketing leckesss
  • Mikor kell lecserélni egy használt autót?sss
  • Süllyedő hajók unalmas grafikonok helyettsss
Hozzászólások
A hozzászólások megjelenítése így: (Folyamatos | Logikai sorrend)
Nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáfűzése
Enclosing asterisks marks text as bold (*word*), underscore are made via _word_.
Standard emoticons like :-) and ;-) are converted to images.

To prevent automated Bots from commentspamming, please enter the string you see in the image below in the appropriate input box. Your comment will only be submitted if the strings match. Please ensure that your browser supports and accepts cookies, or your comment cannot be verified correctly.
CAPTCHA

 
   
A hozzászólások moderáláson esnek át megjelenés előtt.
 
 

IT megoldások

Mire nyújtanak valóban megoldást az úgynevezett információs technológiák (IT)? Az újdonságok nagyon vonzóak, de sokszor, ha rosszul alkalmazzuk őket, többet ártanak mint használnak.


Derítsük ki együtt, mikor támogatja munkánkat valóban egy weblap, mi az a keresőoptimalizálás, vagy éppen az on-line marketing? Milyen a jól működő internet szolgáltatás, miért jó,vagy nem jó a hálózatunk? Mire kell odafigyelni egy hardver eszköznél? Mitől érezzük magunkat biztonságban?


Hasznos információk (nem csak) a KKV-knak.

Iratkozz fel!

  • Feed burner
Ha szeretnél értesülni új cikkeinkről iratkozz fel az RSS értesítőre!
Mi az az RSS?

Gyorskeresés

Hozzászólások

Gábor 2010.06.28 12:49
Több csatornás kommunikáció a vállalkozásoknál. Ez a jövő vagy a jelen?
Az az érdekes, hogy a mai mark eting továbbképzésekben már in kább a social media-t erölteti k, mint a webet. Oly sz [...]
Netmen 2010.05.20 14:44
Az internet térhódítása:
Élvezettel olvastam cikketeket ! Nagyon izgalmasak a mutatók. Családon belül tapasztalom, h ogy többet használjuk az [...]
Vidra Gábor 2010.03.22 00:01
Közösségi oldalak látogatottsága
Véleményem szerint a Facebook további előnye, hogy a magyaro k közül főleg a "haladó" digit ális írástudók regisztrá [...]
Gábor 2010.03.01 22:14
A sablon design veszélyei
Szerintem ez nem ennyire bonyo lult. Egészen egyszerűen komm ersznek hat az, ha egyértelműn e sablon a design. Ha v [...]
Nyerges Ádám 2010.02.14 21:18
Fidesz plakátok margójára
Szerintem teljesen tudatos vol t. Ha reklámozol, vagy legyél kimagaslóan jó, vagy különösen rossz, akkor az üzenet [...]

Cimkefelhő

állami építkezés értékeítés értékesítő weboldal ötletek ügyfélszolgálat ügyintézés adatbázis építés adsl aldomain animáció arculat bank beléptető rendszer Biztonság biztosító blog címlista díj design domain e-mail elemzés facebook feed fejlesztés felmérés flash gazdaság gmail google google analytics google map GPS hálózat Hálózat és internet házibarkács hírlevél Hardver haszon hatékonyság hiba hirdetés honlap honlapelemzés index internet internetes védelem irányított kommunikáció iroda játék kémprogram költség kamera kampány karácsony kereső keresőmarketing keresőoptimalizálás kommunikáció like linux logó lopás marketing motor munka nyomtató on-line marketing online marketing operációs rendszer reklám rfid rss showder klub sorbanállás spam sport statisztika szövegírás szülinap szerver szolgáltatóváltás tévé törvény tűzfal tervezés twitter válság védekezés vírus vírusirtó verseny visszatekintő Web webáruház weboldal weboldal reklámozás webtárhely windows

Impresszum

Az IT megoldások az RG Magyarország csoport blogja.
RG Magyarország
RG Stúdió
RG Net

Webdesign: RG Stúdió Kft. Portálrendszer: MagicOn