Adriai marketing lecke

Szólj hozzá!2009. augusztus 14. Lévai Richárd

Pár napja jöttünk meg egy rövid horvátországi kiruccanásról, ahol a 70 év körüli szállásadónk elég komoly marketing tevékenységet vonultatott fel.

Egyrészt rendszeresítve, és előkészítve vetette be a megfelelő pillanatokban a megfelelő brosúrákat, másrészről pedig hihetetlen módon figyelmes (értsd: vevőközpontú) volt.

Amint megérkeztünk a szállásra azonnal előkapta a magyar nyelvű tájékoztatót, valamelyik nap, csak úgy mellesleg odaadott egy adatbekérő lapot, amin többek között e-mailt,telefonszámot és skype azonosítót is kért a 70 év körüli néni. Amikor baki volt a parkolás körül, azonnal kárpótolt sűrű elnézés kérés közepette, távozáskor pedig kérte, írjunk e-mailt, ha megérkeztünk, mert ő csak akkor nyugodt.
Persze adott névjegyet is és búcsúzásnál finoman, de nyomatékosan kérte, hogy reklámozzuk ismerőseink körében.

Pár egyszerű, de kézenfekvő apróság, ami nekünk jó érzés volt, neki pedig a további üzletek lehetőségét hordozza.

Egyébként az egyik legjobb trükkje a néninek az volt, amikor elénk rakta a 2010-es (!) foglalási lapot, és egy táblázatot, ahol be volt írva, melyik jövő évi időpontok vannak már foglalva, és mik a szabadok.
Így láthattuk, ha foglalni akarunk, iparkodni kell, mert 2009 augusztus elején a 2010-es nyarának fele már le volt foglalva. Ötletes, nem? ;-)

Sokan kérdik, hogy mi van az e-book-okon és az egyéb címlista építő megoldásokon túl, hogy tudnak több e-mail címre szert tenni.
Horvátországi szállásadónktól lehet tanulni: az egyik legjobb lista a meglevő ügyfelek listája. Mindig érdemes tőlük beszerezni minél több elérhetőséget.

Hétfőtől változott a hazai spamtörvény

Szólj hozzá!2008. szeptember 2. Erős Gábor

Hétfőtől hatályos az a jogszabály, amelyik több ponton megváltoztatja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló - hétköznapokon csak e-kernek nevezett - törvényt.

Az Origón találtam, és mivel nem csak érdekes, de fontos is, felrakom ide is.

 

 


Még nincs vége! Tovább a teljes bejegyzésre! »

Címlista építés, jó az Neked?

Van címlistád a vevőiddel vagy az érdeklőiddel? Szoktad is használni?

És biztos, hogy ez használ az üzletednek? Nem lehet, hogy csak az időt és a pénzt pazarlod, mert sok marketing gurunál azt olvastad, hogy a címlista építés jó, és felpörgeti az üzletet?

 


Még nincs vége! Tovább a teljes bejegyzésre! »