• Skip to blog entries
  • Skip to archive page
  • Skip to right sidebar
  • Biztonság
  • Hálózat és internet
  • Hardver
  • Web
  • Címlap

Welcome IT megoldások!

2007. július 12. (csütörtök) Lévai Richárd

Sokáig úgy gondoltuk, hogy itt vannak ezek a számítógépek, amik tök jól néznek ki és baromi sokba is kerültek, és ezek aztán megoldják minden problémánkat.



Be kell kapcsolni, és csak úgy dőlni fog a pénz, és a hatékonyság.



Aztán mikor jött az internet, ismét jött a lelkesedés, és már láttuk magunkat napszemüvegben a strandon, amíg helyettünk dolgozik AZ INTERNET, és keresi nekünk a pénzt.



Persze mindkét fellelkesülésnek általában csalódás lett a következménye.



Azt tapasztaltuk, hogy a számítógépek sokszor több problémát okoznak, mint előtte eredményt, az internet pedig csak a pénzt vitte.



Pedig nem kellene, hogy így legyen.

A számítógépek valóban képesek hatékonyan segíteni a munkánkat.

Az internet valóban képes dolgozni helyettünk.

Még ha egyik esetben sem vagyunk nélkülözhetőek.



Ez a blog azért született, hogy rendet tegyünk a káoszban, segítsünk tájékozódni, hogy hol hasznos az IT egy hazai kisvállalkozásnak, és hol nem.



Nem igazságot osztani szeretnénk, inkább segíteni, irányt mutatni azoknak, akik nem szakértők, de napi használói a technológia különböző területeinek. Azoknak, akik sokszor azt sem tudják, mit használnak, vagy miért történnek velük bizonyos (kellemes, vagy kellemetlen) események a technológiáknak köszönhetően.



Lesz szó itt egyszerű számítógép használatról, hardverekről, windowsról. Beszélni fogunk weboldalakról, keresőoptimalizálásról, on-line marketingről, spam szűrésről, számítógép hibákról és egyéb olyan dolgokról, amik segítik, vagy éppen hátráltatják üzleti életünket.



Sok más weboldal, portál és blog van, amelyik ezen területek valamelyikével szakértő, és példamutató módon foglalkozik.



Mi is olvassuk őket, hivatkozni is fogunk rájuk.

De ezek a blogok sokszor olyan mélyen, annyira szakértői módon foglalkoznak a témával,  ami egy egyszerű felhasználót elriaszt.



A mi célunk az, hogy olyanok is rálássanak ezekre a témákra, akik nem akarnak ezen területek szakértőivé válni, akik csak használni akarják a különböző lehetőséget, és akik tudni szeretnék mit lehet megoldani a mai technikákkal, és mit nem. Mert persze ez is hozzá tartozik: nem megoldás mindenre a technológia, az IT.



Jó olvasást, hasznos időtöltést, és jó ötleteket kíván az IT megoldások blog csapata.

Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az ingyenes értesítőre most!
Iratkozzon fel most RSS-ben!

Hozzászólások (0) | Visszahivatkozás (1)
Hozzászólások
A hozzászólások megjelenítése így: (Folyamatos | Logikai sorrend)
Nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáfűzése
Enclosing asterisks marks text as bold (*word*), underscore are made via _word_.
Standard emoticons like :-) and ;-) are converted to images.

To prevent automated Bots from commentspamming, please enter the string you see in the image below in the appropriate input box. Your comment will only be submitted if the strings match. Please ensure that your browser supports and accepts cookies, or your comment cannot be verified correctly.
CAPTCHA

 
   
 

IT megoldások

Mire nyújtanak valóban megoldást az úgynevezett információs technológiák (IT)? Az újdonságok nagyon vonzóak, de sokszor, ha rosszul alkalmazzuk őket, többet ártanak mint használnak.


Derítsük ki együtt, mikor támogatja munkánkat valóban egy weblap, mi az a keresőoptimalizálás, vagy éppen az on-line marketing? Milyen a jól működő internet szolgáltatás, miért jó,vagy nem jó a hálózatunk? Mire kell odafigyelni egy hardver eszköznél? Mitől érezzük magunkat biztonságban?


Hasznos információk (nem csak) a KKV-knak.

Iratkozz fel!

  • Feed burner
Ha szeretnél értesülni új cikkeinkről iratkozz fel az RSS értesítőre!
Mi az az RSS?

Gyorskeresés

Hozzászólások

itmegoldasok.hu 2010.09.04 00:06
Ott lenni a Facebook-on is! Avagy néhány szó a Like gombokról
Lévai Richárd 2010.08.09 12:08
Hogy állunk a böngésző fronton?
A fenti adatoka a teljes magya r piacot jellemzik. Egy-egy w eblap vagy blog ettől jelentős en eltér, főleg, ha spec [...]
stvn 2010.08.09 12:00
Hogy állunk a böngésző fronton?
Számomra meglepő, hogy a Chrom e-ot két MS böngésző előzi meg , analytics statisztikáim szer int (5 honlap) a Chrome [...]
Gábor 2010.06.28 12:49
Több csatornás kommunikáció a vállalkozásoknál. Ez a jövő vagy a jelen?
Az az érdekes, hogy a mai mark eting továbbképzésekben már in kább a social media-t erölteti k, mint a webet. Oly sz [...]
Netmen 2010.05.20 14:44
Az internet térhódítása:
Élvezettel olvastam cikketeket ! Nagyon izgalmasak a mutatók. Családon belül tapasztalom, h ogy többet használjuk az [...]

Cimkefelhő

állami építkezés értékeítés értékesítő weboldal ügyintézés adatbázis építés adsl animáció arculat böngésző bank Biztonság biztosító blog címlista díj design dokumentum domain e-mail elemzés fórum facebook feed fejlesztés felmérés flash gazdaság google google analytics google map GPS hálózat Hálózat és internet házibarkács hírlevél hőtérkép Hardver hatékonyság hiba hirdetés honlap honlapelemzés internet internetes biztonsági rések internetes védelem irányított kommunikáció iroda költség külföld kamera kampány karácsony kereső keresőmarketing keresőoptimalizálás kereső optimalizálás onlinemarketing kommunikáció konkurencia like lopás marketing marketing honlapok motor munka napelem nyomtató on-line marketing online marketing operációs rendszer pályázat regisztráció reklám rfid rss sorbanállás spam statisztika szövegírás szülinap szabadság szavazás szerver szolgáltatóváltás tévé törvény tervezés twitter választás válság védekezés vírus vírusirtó verseny Web webáruház webdesign weboldal weboldal reklámozás windows

Impresszum

Az IT megoldások az RG Magyarország csoport blogja.
RG Magyarország
RG Stúdió
RG Net

Webdesign: RG Stúdió Kft. Portálrendszer: MagicOn